Az amerikai szövetségi kormány szép csendben létrehozta a szélsőségesek új kategóriáját a Newsweek szerint.
2023. október 06. 09:21
10 p
2
20
29
Mentés
A Newsweek amerikai laphoz eljuttatott minősített dokumentumok szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kiemelten foglalkozik Donald Trump régi-új republikánus elnökaspiráns szavazóival, akik közül többek ellen állítólagos „kormányellenes” tevékenység miatt nyomoznak. A Newsweek beszámolója szerint az amerikai kormányzati szerv arra hivatkozva teszi ezt, hogy szerintük komoly a veszélye annak: erőszakos cselekmények történhetnek a jövőévi választások környékén.
Több mint „tucatnyi, terrorizmusra szakosodott jelenlegi vagy volt kormánytisztviselő” Newsweeknek adott interjúi megerősítették, hogy
Trump támogatóit a „hazai szélsőségesek” kibővített definíciójába sorolta be az FBI.
Trump szavazóinak megfigyelése politikai indíttatásúnak tűnhet, amit azonban tagad a szervezet. A republikánusok egyébként is azzal vádolják a szövetségi kormányt, hogy a különböző bűnüldöző szerveket és szövetségi intézményeket, fegyverként használják ellenük és szavazóik ellen.
Felülről érkező utasítás
Az FBI új kategóriája nem meglepő fejlemény, tekintettel arra, hogy a Biden-adminisztráció is rendszeresen Trump szavazóit nevezi meg az amerikai demokrácia legnagyobb ellenségeinek.
A minap Joe Biden beszédet tartott Arizona államban, ahol kijelentette, hogy a „MAGA (Make America Great Again) szavazók” veszélyt jelentenek az amerikai demokráciára.
A 2022-es választások előtt Joe Biden már tartott egy híressé vált beszédet, amelyben azt állította:
Trump szavazói „veszélyt jelentenek az ország lelkére”.
A Biden-adminisztráció és a demokraták igyekeznek Trumpot és szavazóit szélsőségesként beállítani, amihez nagyban hozzájárultak a 2020. január 6-ai washingtoni zavargások. Az akkori eseményeket követően az FBI és más kormányzati szervek nagy erőket mozgósítottak, hogy mindenkit azonosítsanak, aki a Capitolium környékén volt a zavargások alatt. Számtalan nyomozásra és bírósági tárgyalásra került sor az ügyben, sokakat el is ítéltek.
A demokraták külön meghallgatásokat is tartottak a Kongresszusban, és jövőre kerül sor Donald Trump január 6-os perének tárgyalására is. Éppen Trump pere miatt a kampányban is fontos ütőkártyája lesz a demokratáknak az eseménysor.
2020. január 6-a
lehetőséget adott arra, hogy a volt elnök szavazói szélsőségesnek legyenek nyilvánítva.
A Newsweek beszámolója szerint az FBI 2022-ben szép csöndben egy külön szélsőséges kategóriába sorolta a MAGA-szavazókat.
A konkrét kategória a szélesebb „kormányellenes és tekintélyellenes erőszakos szélsőségesek” (rövidítve AGAAVE) alá tartozik. A lap leírja az „AGAAVE-Other” kategória azok számára lett létrehozva, akik fenyegetést jelentenek, de nem illeszkednek az anarchista, militarista vagy „szuverén állampolgár” csoportokba. A bennfentesek elmondták a lapnak: a volt elnök támogatóinak tulajdonított politikai erőszakra vonatkozik a kategória.
Az egyik FBI-ügynök megjegyezte:
ha a demokrata szavazók erőszakosan viselkednének, akkor őrájuk is vonatkozna az új kategória,
bár az illető azt állítja: erre nem sok esély van.
A célba vett szavazók
És hogy milyen jelenlegű ügyekben nyomoz az Szövetségi Nyomozó Iroda a Trump szavazókkal kapcsolatosan? A Newsweek által megszerzett információk szerint az összes nyomozás 60 százaléka „polgári zavargások” kategóriába sorolt ügyeket tartalmaz, ami leírásuk szerint jelentős változást jelez, mert korábban a szélsőségesek elleni nyomozások általában a faji gyűlöletcsoportokra és a fegyveres milíciákra koncentráltak.
A Trump-támogatókat általában azzal gyanúsítják, hogy megsértették az FBI által „lázadásellenesnek” nevezett törvényeket.
Brian Michael Jenkins, a lapnak nyilatkozó terror-szakértő elmondta: nem tartja jó ötletnek az elégedetlen amerikaiak besorolását egy terrorkategóriába. Egy másik szakértő szintén megjegyezte: az, hogy Trump szavazói megvetik a jelenlegi rendszert, nem jelenti azt, hogy puccsot akarnak elkövetni, hiszen alapvetően azon munkálkodnak, hogy megválasszák a jelöltjüket.
A Federalist konzervatív amerikai oldal szerzője cikkében megjegyezte, hogy a Newsweek információi csak megerősítik, amit a republikánusok eddig tapasztaltak,
vagyis hogy fegyverként van felhasználva ellenük az FBI.
Az FBI tagadta a Newsweeknek, hogy bárkit ideológiai alapon céloznának: elmondásuk szerint ők csak a veszélyt jelentő szélsőségesek ellen lépnek fel – de mint az egyik meg nem nevezett tisztviselő megjegyezte:
„Trump serege jelenti a legnagyobb belföldi erőszakos fenyegetést”.
Az amerikai lap megjegyzi: a leleplezés, hogy az FBI kiemelten célba vesz egyes Trump-szavazókat, lovat ad azok alá a republikánusok alá, akik azzal vádolják az FBI-t, hogy a washingtoni „mély állam” politikai eszköze. Mint leírják: egyre több az olyan hang a Republikánus Pártban, amely szeretné elérni az FBI finanszírozásának megszüntetését, sőt vannak, akik fel is oszlatnák a szervezetet.
A republikánusok az év elején létrehoztak a Képviselőház igazságügyi bizottságában egy albizottságot, amely kiemelten a „szövetségi kormányzat fegyverként való felhasználásával” foglalkozott.
A demokraták már Trump megjelenése óta azzal vádolják a republikánusokat, hogy ők egy „autoriter vezetőt” akarnak, míg a demokraták „a demokráciát védelmezik”. Ha valaki elfogadja ezt a narratívát, akkor Trump szavazóinak megcélzása tulajdonképpen a természetes következő lépés. Ha viszont a narratíva hamis, akkor a szavazók megcélzása újabb példája annak, mire képes a szövetségi kormány azért, hogy megtartsa a hatalmát.
Putyin azt képzeli, hogy ő Sztálin és Nagy Péter cár egy személyben; Trump furcsa, de Joe Biden még furcsább; az ukrajnai háború pedig végeláthatatlannak tűnik. Martin Gurrit kérdeztük!
A visszatérő elnök megakadályozná az iráni atomfegyver előállítását, kiszabadítaná az izraeli túszokat és lezárná az orosz–ukrán háborút, nem úgy, ahogy azt Zelenszkijék szeretnék. És ez még nem minden...
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 29 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. október 06. 16:34
Szóval azért van demens elnöke a nagy USA-nak, mert ez a háttérhatalomnak így jó, pedig egy vénséges, beteg embert tesznek nevetségessé és egy nagy országot tönkre!
Ezek a mindenhonnani demokraták bárki ellen harcba szállnak, ha azok nem úgy gondolkodnak, mint ők.
Pá, pá viták, pá, pá pluralizmus, éljen az egyengondolkozás!